„Ki győzve világot fog át,
de közben elveszíti önmagát,
diadala olyan szomorú,
mint meghasadt fejen a koszorú.”
(Henrik Ibsen)
Szeretett özvegye,
valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma,
Budapest Főváros Önkormányzata
Főpolgármesteri Hivatal, Gyomaendrőd Önkormányzata,
a Pesti Magyar Színház, a Nemzeti Színház,
a Magyar Színházi Társaság, a MASZK Országos Színészegyesület
fájdalomtól megrendülten tudatja, hogy
KÁLLAI FERENC
Kossuth-díjas, Kiváló és Érdemes művész,
a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze, Budapest díszpolgára,
Gyomaendrőd díszpolgára,
a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével,
a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal
kitüntetett színművész
2010. július 11-én elhunyt.
Búcsúztatása 2010. július 23-án 14.15 órakor lesz
a Farkasréti Temetőben.
Kérjük, hogy tisztelői egy szál virággal róják le kegyeletüket.
Emlékét megőrizzük.
Táviratcím: Magyar Színház, 1077 Bp., Hevesi Sándor tér 4.
Elhunyt Kállai Ferenc (1925-2010)
Gyászhír, nekrológok, emlékezés a Pesti Magyar Színház honlapján ITT...
„Kulturális örökségmenedzsment és fenntartható fejlődés” képzés Kőszegen
Mind külföldön, mind idehaza növekvő igény mutatkozik olyan szakemberek képzésére, ismereteik folyamatosan bővítésére, akiknek szakterületük a kulturális örökség védelme, megőrzése, menedzselése, ismerik tevékenységük jogi környezetét és képesek az ahhoz szükséges forrásokat előteremteni. A Kőszegen működő ISES Alapítvány a Budapesti Corvinus Egyetemmel együttműködve ilyen szakemberek nívós képzését kínálja ismételten 2010 szeptemberétől.
Bővebben ITT... | Elolvasom
Fesztiválok
A Színházi Kritikusok Céhe szakmai beszélgetést rendezett VERSENYSZFÉRA – 10 ÉVES A POSZT címmel a hazai színházi fesztiválok rendszeréről és lehetséges útjairól. A beszélgetésre, melyet Balogh Tibor szervezett és vezetett, meghívást kaptak a jelentős magyar színházi és művészeti fesztiválok képviselői.
Balogh Tibor bevezetőjében üdvözölte a jelenlévőket, megköszönte, hogy elfogadták a meghívást, és reményét fejezte ki, hogy tartalmas vitának lehetünk részesei. Majd megkérte Marina Davydovát, hogy mondjon néhány szót nemzetközi színházi tapasztalatairól.
Marina Davydova csak moszkvai tapasztalatairól számolt be. Nagyon sok nemzeti színházi fesztivál van az orosz fővárosban, mint pl. a Csehov Fesztivál, egy hatalmas, megalomán, a 90-es évek végén megalapított színházi fesztivál, aminek van annyi pénze, hogy megengedhesse magnak, hogy sok előadást hozzon Moszkvába. Van a több művészeti ágat felölelő Ceritoria fesztivál, vagy a NET, melynek ő a művészeti vezetője. A két utóbbi célja gyakorlatilag ugyanaz: új nevek, új tendenciák bemutatása Moszkvában. Van a Sztanyiszlavszkij-szezon, egy meglehetősen nagy nemzetközi fesztivál, amely megpróbál kapcsolatban maradni a Sztanyiszlavszkij teremtette színházi hagyományokkal. Az Aranymaszk fesztivál az, ami leginkább hasonlít a POSZT-hoz: hazai előadások versenyeznek. 4-5 évvel ezelőtt ebbe a fesztiválba is próbáltak egy kis nemzetköziséget vinni. Ezek mellett számos kisebb fesztivál is van az orosz fővárosban és még Szentpéterváron is. Ezek gyökeresen megváltoztatták a főváros színházi életét. Mert az orosz színházakat a teljes európai kontextusban lehet látni. A fesztiválok révén az orosz színház kitör az elzárkózottságból. Ez azonban csak Moszkvára és Szentpétervárra jellemző, a kisebb városok – még ha olyan nagyok is, mint Novoszibirszk, Omszk vagy Perm – ezt nem engedhetik meg maguknak.
Jászay Tamás külföldi fesztiváltapasztalatairól beszélt. Szerinte alapvetően azt kell tisztázni egy fesztiválnál, hogy hol, kiknek, hogyan, vagy miről szól. Szerinte a külföldi fesztiválok sokkal radikálisabbak, sokkal kíváncsibbak egyrészt a mára, másrészt, ami nagyon fontos, a holnapra.
A Nyitrai Fesztivál minden évben egy általános téma köré szerveződik (tavaly ez az emlék, emlékezés volt). Ez nem versenyprogram, hanem egy kb. 9-10 országból válogatott főműsor, amihez mindenféle kísérő programok kapcsolódnak, s nagyon erős az oktatási rész. Vannak saját projektjeik is, amik koprodukciókban valósulnak meg. A Nyitrai fesztiválnak van egy mindenféle színházi szakemberekből álló válogató testülete, ez a szűkebb kör, és van egy tágabb azokból az országokból, ahonnét előadásokat akarnak meghívni.
A berlini Theatertreffen a német nyelvterület 10 legfontosabb előadását mutatja be. 7 színikritikus válogat az évi kb. 400 előadásból, akik aktívan dolgoznak, s akiket háromévente lecserélnek, de egyszerre csak hármat, így van kontinuitás. A Theatertreffen ideje alatt a többi berlini színház kvázi mini fesztivált rendez a saját évadja legfontosabb előadásaiból. Tehát a fesztivál nem elszigetelt, hanem akik odalátogatnak, azok az adott berlini évadnak is a legjavát látják.
A vilniusi Sirenos fesztivál célja, hogy a szakmának és a közönségnek kifejezetten új színházi valóságokat mutassanak be. A Wroclaw-i Fesztivál viszont csak a szakmának szól. A hatvan éve működő Amszterdami Fesztiválnak egy határozott ízlésű művészeti vezetője van, ő szabja meg az összművészeti fesztivál irányát. Valami hasonlót csinál a Wiener Fest is, ott most Luc Bondy az, aki meghatározza a fesztivál arculatát. Itt látszik, hogy nem mindegy, hol van a fesztivál. Amsterdam, Bécs, vagy Berlin olyan helyek, ahol gyakorlatilag egész évben jobbnál jobb előadásokat lehet látni. Így a fesztiválokra olyan előadásokat hívnak meg, amelyeket egyébként nem lehetne látni, vagy teljesen mást csinálnak, mint amihez szokva van a közönség. Teljesen más a Varsóban évente megrendezett Varsói Színházi Találkozó, aminek legérdekesebb része egy „showcase” program: 1 hétre összesűrítik az adott évad legérdekesebb lengyel előadásait, s erre meghívnak külföldi kritikusokat, rendezőket, fesztiválszervezőket és egyszerűen megmutatják nekik, hol tart most a lengyel színház.
Nánay István az országos színházi fesztiválok történetét vázolta fel. 1951-től kezdve öt szakaszát különíthetjük el. 1951-56 között a Népművelési Minisztérium és a Színház- és Filmművészeti Szövetség rendezte meg a Magyar Színjátszás Ünnepi Hetét a fővárosban –, ami persze nem egy hét volt. Az előadásokat a színházak szabadon választhatták ki –, természetesen a párt ideológiai bizottságának jóváhagyásával. Volt, amikor 37 előadás is volt ezen a találkozón és konferenciák is zajlottak – szigorúan pártideológiai szempontok szerint. A hatvanas évek közepén kezdődnek újra a fesztiválok, de ezek nem országosak, viszont tematikusak (drámák, vígjátékok). Ezekre is jelentkezni lehetett, különböző vidéki városokban (Miskolc, Kaposvár) voltak. A fordulópont 1980-81 volt, amikor Vámos László a Színházművészeti Szövetség főtitkára javasolta, legyen egy olyan fesztivál, ahol a vidéki színházak megmutatkozhatnak Budapesten. Az elsőt 1982-ben rendezték május-júniusban csak vidékieknek és csak jelentkezés alapján, szűkkörűen, nem verseny jelleggel. A 83-on már budapesti előadások is voltak, 84-ben gyakorlatilag az összes színház részt vesz és ez az első, amikor verseny is van, de csak a vidékiek között, 85-től viszont általánosan. A részvétel jelentkezés alapján történt, volt, aki több előadással is. Ez problémákat okozott – az igazgató előadását nevezték – a díjazás sem volt egyértelmű, nem tudták egymást nézni a színházak, nehezen lehetett szakmai beszélgetéseket szervezni, s Budapesten elsikkadt az esemény. 1991-ben került vidékre a fesztivál, más-más városokba. Itt az a probléma merült fel, hogy nem minden előadás fért be kisebb színházakba. Itt már válogatás folyt, jobbára egy-egy neves személyiségek: Koltai Tamás kezdte, de volt Petrovics Emil, Jancsó Miklós, Keserű Ilona, Vámos László, és volt, amikor többen válogattak. A vidéki színházakban mindig jobb volt a fesztivál, mint Pesten, mert ott teljesen elmosódott és feloldódott a pesti kínálatban. Vidéken viszont borzalmasan ki volt szolgáltatva a fesztivál az egyes színházak különböző technikai adottságainak. Így született meg az a döntés, hogy 2001-ben állandó helyszínre, Pécsre került a fesztivál. Most jelent meg a POSZT 10 című kötet, amiben 1982-től egészen máig az összes fesztivál fel van dolgozva különböző adatokkal (válogatók, résztvevők, díjazottak, stb.) Nagyon tanulságos.
Végül néhány alapvetés: a fesztivál törvényszerűsége és lényege, hogy egyszerre kell szólnia a közönségnek és a szakmának. És nem kérdés az, hogy kell fesztivál, sőt, minél több kell. Kérdés az, hogy ezek hogyan tudnak összefogni, egymáshoz illeszkedni. De egy országos fesztiválra azért van szükség, mert szükség van visszaigazolásra – a művészeknek, az alkotóknak, de a fenntartóknak is. És ez kétszintű – egyrészt maga a bekerülés, majd a díjazás által. És hogy milyen legyen: átfogó, ami általános képet ad a szakmáról, vagy egy elit fesztivál legyen. És még a tematikus fesztiválokról nem is beszéltünk. Romániában például Craiovában visszatérően megrendezik a Shakespeare fesztivált. Például az egész világból odavisznek 11 Hamletet. Nálunk is lehetne most Három nővér fesztivált rendezni. És ők köteteket is adnak ki. Tehát egy fesztivál sok mindenre alkalmas. Ezen el lehet gondolkodni.
A három felkért előadó után a hozzászólások következtek. Bérczes László elmondta, hogy jelenleg szüneteltetik a Bárka Fesztivált, mert nincs elég pénz rá, de a Nemzeti Színház és a Tavaszi Fesztivál is egyre több nemzetközi előadás Magyarországra hozatalát vállalja fel. Szerinte a POSZT keretén belül egy showcase-t kellene csinálni, összeállítani egy csomagot nem feltétlenül csak a versenyelőadásokból, amelyeket meg kellene mutatni 30-35 fontos külföldi szakembernek – fesztiválszervezőknek, színházvezetőknek, színházi embereknek.
Balogh Tibor elmondta, hogy az összejövetel célja kideríteni, menyire kényszerpálya a fesztiválszervezés, illetve, hogy hogyan épülhetnek egymásra a fesztiválok – legyen-e egy reprezentatív országos szemléje a magyar színházi termésnek.
Selmeczi Nóra a Kortárs Drámafesztivál menedzsere elmondta, hogy ők a Bérczes által javasolt csomagot 2007 óta minden évben megcsinálják „magyar szemleprogram” néven, s erre sok külföldit hívnak. Sajnos vidéki előadások utaztatása főleg anyagi problémák miatt nehezen megoldott. Tasnádi Csaba először is mindenki nevében megköszönte Jordán Tamásnak és Simon Istvánnak az elmúlt 10 évben elvégzett munkáját. Szerinte fontos eldönteni, hogy az itt elhangzottakat kinek és milyen formában juttatjuk el. Gedeon József a Gyulai Várszínház igazgatója is hangsúlyozta a showcase-ek fontosságát azzal, hogy erre fel kell épülnie egy egészen átgondolt apparátusnak, és követni kell ezeket az előadásokat, így lehet csak külföldre kijuttatni őket. Ők azért tudnak olyan jó Shakespeare előadásokat Gyulára vinni, mert tagjai az Európai Shakespeare Fesztiválok hálózatának, így folyamatosan informálva vannak. Minél több fesztivál kell, hogy legyen Magyarországon, de be kell kapcsolódjanak a nemzetközi vérkeringésbe. Jordán Tamás mindenkinek megköszönte az elmúlt 10 évet, s elmondta, hogy alapvetően szombathelyi munkája miatt hagyja abba a POSZT-ot, de örül minden ötletnek, ami elhangzik. Magács László a Debreceni Alternatív Fesztivál és az Évadnyitó Fesztivál vezetője elmondta, hogy akkor lehetne jól fesztiválokat csinálni, ha nem mellékállásban, hanem professzionális szerkezetben, irodával, megfizetett alkalmazottakkal dolgozhatnának, s öt évre előre tudott lenne a rendelkezésre álló büdzsé.
Márta István szerint a legfontosabb a tervezhetőség. A permanens financiális problémák minőségi romláshoz vezethetnek. Ezt mindenképpen jelezni kell a kultúrpolitika felé. Folyamatában kell nézni a központi politika és a helyi önkormányzatok akaratát is. Nagyon fontos a szakmai összefogás, mert egy ideológiailag, vagy politikailag megosztott szakma könnyen kijátszható egymás ellen. Lényegesek a személyi feltételek, a megfelelő tapasztalatokkal rendelkező szakemberek, de szükség van az innovatív fiatalokra. Nem szabad elfeledkezni a közönségről sem – nem lehet csak szakmának fesztivált csinálni. Fontosak a pénzforrások és a technikai feltételek is, de mindezek kommunikációja is. Az előadó-művészeti törvényben megadott kedvezményt csak néhány szabadtéri színház veheti igénybe. Már kezdeményezte, hogy a fesztivál szövetségek kérjenek meghallgatást a parlament kulturális bizottságánál, hogy miként képzeljük el a minőségi és nagy fesztiválok jövőjét, pontosan a tervezhetőség miatt. Novák János a Kaposvári Biennálé kapcsán a nemzetközi kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta. Szerinte a magyar szakma nem elég nyitott a külföldi párbeszédre. Zimányi Zsófia a Salzburgi Ünnepi Játékokat hozta fel példának arra, hogy mennyire fejlődhetnek a fesztiválok, s a fejlődés során sok minden megtörténhet. Mostani de korábbi tapasztalatai alapján is elmondható, hogy nemzetközi fesztivált csinálni rettentő sokba kerül, s 100 millió alatt nem is érdemes belekezdeni. Szintén hangsúlyozta a nemzetközi koprodukciók fontosságát. Az Őszi Fesztivál tagja egy nemzetközi modern fesztiválszövetségnek, a Recources-nek (Resovares?), de nem tudnak teljes jogú tagok lenni, mert itt is évekre előre kellene pénzt fektetni egy produkcióba, de hát erről már esett szó, hogy ez nálunk elképzelhetetlen. Lényeges még a szponzoráció kérdése. Nemrég készíttettek egy felmérést, amelyből kiderült, hogy a Tavaszi Fesztivál szerzi a legtöbb szponzorpénzt. Az, amit a fesztivál az állami fenntartótól meg a turizmustól kap, az megtérül, de a fesztivál nem tud nyereséges lenni, csak legfeljebb a város, turizmus nyer rajta.
Szakonyi Károly és Németh Ákos a Deszka Fesztivál képviseletében mondták el tapasztalataikat, hogy az egy nagyon családias, spontán fesztivál, a Csokonai Színházon kívül más nem nagyon van mögötte, mindent maguknak a drámaíróknak kell szervezniük. Támogatják , hogy börze jellege legyen, hiszen a kortárs íróknak nagyon fontos, hogy külföldön is játsszák műveiket. Vita folyik, hogy legyen-e díjazás az általuk kiválasztott előadások között, de a szakmai szempontok mellett a közönségre is kiemelten kell figyelniük. Arra a kérdésre, hogy a Kortárs Drámafesztivál illetve a DESZKA nem azonos profilú-e Markó Róbert elmondta, hogy félrevezető a kortárs drámafesztivál elnevezés, valamint nem nagyon van párbeszéd az egyes fesztiválok között. A showcase-t, mint már említették, évek óta csinálják, s ennek eredménye is van. A kortárs magyar dráma elég jó helyzetben van egyrészt a DESZKA miatt, amit a drámaírók csinálnak, másrészt a dramaturgok Nyílt Fóruma miatt, ezért ők próbálnak a kortárs külföldi dráma felé fordulni. Selmeczi Nóra hangsúlyozta, hogy vállalt céljuk a kísérletezőbb, kissé provokáló előadások bemutatása. Fontos a kommunikáció, az együttműködés és nézőbarátság a fesztiválok oldaláról, elmellőzve az intézményi finanszírozási hátteret, amiről bőven esett szó.
Balogh József a MASZK Egyesület részéről a Thealter Fesztiválról beszélt, ami egy régi, alternatív/független nemzetközi színházi fesztivál Szegeden. Igen nagy probléma az, hogy a helyi kulturális sajtó nem foglalkozik az eseménnyel, határon túl nagyobb a visszhangja, mint itthon. Nálunk csak botrányos jelenetekkel lehet elérni azt, hogy a média foglalkozzon egy kulturális eseménnyel. Célközönségük a 60-as 70-es évek szegedi amatőr hagyományok örökösei vagy letéteményesei, sajnos a mai egyetemi ifjúságra nem számíthatnak.
Nagy Pál Székelyudvarhelyről hiányolta, hogy folyamatosan csak az országos fesztiválokról van szó, amikor határon túl is létezik 15-20 színházi formáció. Jó lenne, ha nem külön kasztként kezelnék őket, hanem minőség okán lennének jelen például a POSZT-on. Elmondta, hogy náluk is vannak színházi fesztiválok: Temesváron, Gyergyószentmiklóson, Szentgyörgyön, Kolozsvárott és Udvarhelyen is elkezdtek már valamit. Ugyanazokkal a problémákkal néznek szembe, mint Magyarországon, és szerinte is azok a kulcsszavak, amiket Selmeczi Nóra is elmondott. Az újvidéki Raffai Ágnes azt hiányolta, hogy az off programok után nincsenek szakmai beszélgetések, ami főleg a főiskolások számára lenne hasznos. Máté Péter válaszában elmondta, hogy korábban voltak ilyenek több-kevesebb sikerrel, az idén technikai okok miatt nem lehetett megoldani. Erre reagálva Novák János elmondta, hogy Kaposvárott is párhuzamosan futnak különböző programok, s 8 évnek kellett eltelnie, hogy a beszélgetéseken, ne csak a versenyprogramokról, hanem az egyetemisták programjairól és a külföldiekről is legyen szó. Érdemes megteremteni az ilyen dialógusokat.
A végén ismét felmerült a showcase kérdése, hogyan lehetne azt a POSZT-ba beilleszteni – külön válogatással-e. Szűcs László szerint a POSZT válogatása vállaltan szubjektív, a showcase-re pedig az objektivitás felé törekedve szakemberek – dramaturgok, szakírók, színészek – válogatnák ki az előadásokat. Szerinte vagy a magyar államtól kellene pótlólagos forrásokat beszerezni a külföldi bemutatáshoz, vagy pedig külföldről kell pénzt szerezni az ajánlott darabokhoz. Selmeczi Nóra szerint olyanoknak kellene válogatni a showcase programját, akiknek van nemzetközi rálátásuk, járják a külföldi fesztiválokat, tudják, hogy mi lehet érdekes a külföldieknek.
Németh Ákos kérdésére, hogy miért nem használódott ki egyrészt az EKF ténye, másrészt a POSZT jubileuma például arra, hogy nemzetközi fesztivált csináljanak Vajda Márta elmondta, hogy sajnos minden erőfeszítés ellenére csak odáig lehetett eljutni, hogy a POSZT-ot bevették a hivatalos EKF programba, de pénzt egy vasat sem adtak. Még azt sem tették meg, hogy abból a pénzből mondjuk a színház felújítására költsenek. Ennek természetesen oka lehet az az újságokból is ismerhető káosz, ami az EKF szervezése körül létezett.
Zimányi Zsófia a végén még elmondta, hogy szerinte a POSZT báját a szubjektív egyszemélyi válogatás adja, s nehezen tudja elképzelni a háromszemélyest. A Rivalda fesztivál kapcsán elmondta, hogy egy pillanatnyilag nem értékén megbecsült szakmának nagyon fontos minden elismerés, ezért ő a díjazás mellett voksol.
Balogh Tibor megköszönte a részvételt és a hozzászólásokat, s elmondta, hogy az anyag a POSZT honlapján hallható és olvasható lesz.
...
A Magyar Színházi Társaságról
A Magyar Színházművészeti Szövetség jogutódjaként alakult 1997. október 13.án. Az alapító szervezetek a Társaságot azért hozták létre, hogy a magyar színház művészeti és szakmai szervezetei a magyar színházművészet egyre gazdagabb sokszínűségére alapozva, eddig eredményeik védelmében, intézményei fejlődése és fejlesztése érdekében a demokratikus Magyarország folyamatosan alakuló piaci és társadalmi viszonyai között a korábbiaknál is összehangoltabban léphessenek fel. E célok elérésére átlátható szervezettel, a színházművészet iránt elkötelezett képviselőkkel, a változó világra nyitottan kívánnak hosszú távon együttműködni.
A Társaság célja: a magyar színházi kultúra fejlődésének társadalmi eszközökkel való előmozdítása, a színházi értékek védelme, tömegbázisának fejlesztése az oktatási struktúrában és a színházi öntevékenységben, a színházi területen működő minden erre igényt tartó szakmai szervezet és intézmény szakmai képviselete és összefogása. A magyar színházi kultúra elért eredményeinek, intézményeinek, társadalmi rangjának védelme, folyamatosságának biztosítása. A színházi területen működő szakmai szervezetek tevékenységének koordinálása - adott esetben képviselete -, valamint a nemzetközi kapcsolatok ápolása.
A Társaság tagjai önálló jogi személyként működő alábbi intézmények és szervezetek lehetnek:
- Magyarországon működő hivatásos színházak
- szakmai érdekvédelmi szervezetek
- egyéb szakmai intézmények
Szakmai érdekvédelmi szervezetek:
- MASZK Országos Színészegyesület
- Alternatív Színházak Szövetsége
- Színházi Dramaturgok Céhe
- Magyar Színházrendezői Testület
- Magyar Bábművészek Szövetsége
- Színházi Kritikusok Céhe
- Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága
- Szabadtéri Színházak Szövetsége
- ASSITEJ (Magyar Központ Gyermek és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége)
- ITI (Nemzetközi Színházi Intézet)
- Magyar Színházi Portál
Partnereink:
|
